aliciaIdézetek
Elítélnek, mert alkoholba fojtom hiányod... Pedig csak nem látják, hogy másképp nem tudok nélküled élni...
Mosolyogsz,és mélyen elnyomod magadban,pedig fáj...rettenetesen fáj...
Legszívesebben ordítanék vele, hogy miért teszi ezt. Miért? Én nem hívtam, már majdnem túl voltam rajta, és akkor, mikor minden kezd helyrerázódni, újra felbukkan és robbant. Felzaklatja az életem, majd eltűnik újra. Ez mire volt jó? Feltépte a régi sebet, most újra vérzik, elérte amit akart, és most ismét elment. Ez kellett? Ha újra ezt csinálná, csak kiabálnék és megmondanám, hogy nem, ez nem igaz... mert hülye vagyok, de úgy sem bírnám és ismét reménykednék. Hogy miért? Mert egy hülye liba vagyok, aki egy pillanatnyi boldogságért vállalja a szenvedést... csak tudnám miért.
Holnap este a vonatban ülök és minden zökkenés, minden nyikorgás eszembe juttatja, hogy percről-percre messzebb kerülök tőle. És ő talán nem bánja, hogy nem vagyok ott, nem is gondol rám...
Hagyjuk most már csak a múlt van mögöttünk.
Van hogy a durva szavak mögött rejtőzik a nagy érzelem...
Rázom a fejem. Mert ezt nem lehet kibírni. Ebbe bele lehet pusztulni. „Igen, határozottan, ekkor és ekkor pokoli kínok között hasad meg a szíve, mert választania kell két világ között, amit képtelen megtenni” – áll majd a Füzetben, ha nekem kell beírni. De szerintem Isten is ezt írná… Ezt írja majd.
Olyan nehéz úgy szeretni valakit,hogy távol van tőled, ha tudod,hogy szeret,de mégis kételkedsz benne,mert szereted és félsz,hogy elveszíted.